Acest site este arhivat. Toate funcționalitățile interactive sunt dezactivate.

Mi lesz a filharmónia kórusával?

12.07.2010 · Solya Emilia · Nyugati Jelen
Mi lesz a filharmónia kórusával?

Kétségbeesett segélykiáltásként szerveztek sajtóértekezletet ma az Aradi Filharmónia előadóművészei, illetve az érdekeiket képviselő szakszervezeti tagok. Nem hivatalos információk szerint a város gazdái komoly személyzetleépítést terveznek a kulturális intézményeknél.

Az elkeseredett előadóművészek érdekében elsőként Claudiu Cristea városi tanácsos, az Aradi Mozgalom civilszervezet elnöke, illetve a Polgári Alternatíva és az Aradi Polgári Tanács aradi képviselői léptek fel. A Kultúrpalotában megtartott sajtóértekezleten Cristean kívül, többek között Mihai Dogaru szakszervezeti (SAIFA) elnök, Dorin Frandeş karmester (az intézmény egykori vezetője) és Pataki Károly, az akadémiai kórus egyik tagja is felszólalt.

Cristea elmondta, nem hagyhatják, hogy a polgármesterrel az élen a PD-L tanácsosai tönkretegyék a város kulturális jelentőségű intézményeit, ezért már most meghúzzák a vészharangot, és arra kérik az aradiakat, hogy csatlakozzanak tiltakozó kampányukhoz.

A felszólalók szinte egyhangúlag arra figyelmezettek, hogy, ha az aradi közösség nem lép időben, elképzelhető, hogy a költségek csökkentésére hivatkozva, a polgármesteri hivatal felszámolja a közel ötven tagú, az elmúlt években külföldön is jó hírnévre szert tett kórust.

Dogaru, a filharmónia előadóművészeinek érdekeit képviselő szakszervezet (SAIFA) elnöke azt is sérelmezte, hogy a polgármesteri hivatal illetékesei az utolsó pillanatban, önkényesen „tuszkolták ki” a művészeket a kisteremből, melyet azután házasságkötő teremmé alakítottak. Másrészt az is felháborító, hogy a hatóságok engedélyezték egy sztriptíz bár megnyitását a Szántay Lajos építész elgondolása alapján megépített kultúrpalota alagsorában. Sok aradi pedig azt is szóvá tette, hogy mióta a nagy koncertteremben felszedték a régi, eredeti bársonyszékeket, jelentősen csökkent a helyek száma (pontosan 700-ról 200-ra, jelenleg a közönség egyszerű, kényelmetlen, oda nem illő irodai székeken kénytelen végigülni egy-egy koncertet.  

Nem tudják, mire számíthatnak

Pataki Károly közel harminc éves nemes, de annál fárasztóbb munka után alig 1100 lejt kap kézbe. Gyermekeinek édesanyja zongorakísérő-korrepetitor, szintén ott dolgozik. „Nagyon aggódunk. Négy gyermek van még az édesanyjuk szárnya alatt. El nem lehet képzelni, milyen nehéz ilyen körülmények között egy nagycsaládot fenntartani. Ami a legfájdalmasabb, hogy egy ilyen határozat (szerk. megj.: a kórus esetleges felszámolása) egy helyi döntés alapján születhet!” – nyilatkozta a művész, aki szerint kérdéses, hogy ennyi év után hol tudnának elhelyezkedni. És mit kezdjenek majd ezek a fiatalok, akik jelenleg 500-600 lejt keresnek?

Sandu Moldovan (fagott), az előadóművészek érdekeit képviselő második szakszervezet képviselője elkeseredve megjegyezve: „egy nemzet csak a kultúrájában élhet tovább”.

Frandeş karmester a sajtón keresztül szólt a „döntéshozó szervekhez”, akiket arra figyelmeztetett, hogy a kórus felszámolásának visszafordíthatatlan következményei lesznek a város kulturális életére nézve.

Mindezek alapján jogos a kérdés, hogy mi lesz a filharmóniával? Egyáltalán milyen tervei vannak a város gazdáinak az előadóművészekkel? Leépítik őket? Vagy egyszerűen megszűntetik a kórust? Talán elfelejtették, hogy például a Carmina Burana első romániai ősbemutatója Aradon volt, 1958 júniusában? Olyan neves előadóművészekkel, mint például Oleg Rudic (bariton) és mások. Akkoriban a filharmónia rendezvényeit még két nyelven (magyarul és románul) is olvashatták a plakátokon.

Hogy pontosan hol és mikor merült fel a polgármesteri hivatalban a kórus megszüntetésének a gondolata, nem tudtuk meg. A sajtóértekezleten felszólalók állítása szerint a téma már a tanácsosok asztalán hever. Erről a sajtó semmilyen hivatalos információt nem kapott, a polgármesteri hivatal szóvivője hétfőn csak annyit árult el: az illetékesek jelenleg azt vizsgálják, milyen hatékonysággal működnek Arad kulturális intézményei. Falcă polgármestert nem tudtuk személyesen elérni, mivel tegnap Bukarestben tartózkodott.