Felleltároznák a lakások fűtőtesteit
Újra belenyúlnak az aradiak zsebébe?
Újabb terhet rónának a lakosok nyakába a város gazdái, ezúttal azt találták ki, hogy a távfűtéses rendszerhez csatlakozó aradiak pénzéből felleltároznák az épületekben lévő fűtőtesteket.
Elsőnek Claudiu Cristea parasztpárti városi tanácsos, az Aradi Mozgalom civilszervezet vezetője reagált a kezdeményezésre, melyet burkolt szélhámosságnak tart. – A helyi adók, a hőenergia drágítása, illetve a fűtéstámogatás várható eltörlése után Falcă polgármester, az Adminisztrátorok Szakmai Egyesületén (UPA) keresztül újra megpróbál belenyúlni az aradiak zsebébe. A kezdeményezést a közös költségek „korrekt” elosztásának a szükségességével indokolják, holott ez is csak egy ürügy arra, hogy több pénzt csaljanak ki az adófizetőktől – nyilatkozta mai sajtóértekezletén Cristea, aki szerint az UPA nem más, mint a PD-L alárendelt szervezete. A politikus úgy véli, a javaslatot azért találták ki, hogy a lakosok pénzéből fizessék ki a CET adatbázisának a felfrissítését, holott ez teljesen fölösleges, hiszen az adminisztrátoroknak pontos kimutatásaik vannak a lakásokban felszerelt (vagy épp leszerelt) fűtőtestekről.
Cristea a sajtón keresztül hívta fel a közvélemény figyelmét: semmi esetben se fogadjanak el egy ilyen javaslatot. Arra kérte a polgármesteri hivatalt, sürgősen szervezzenek közvitát, hogy minél több lakó- és tulajdonosi társulás hozzászólhasson a sokakat érintő témához.
Ha egy ilyen abbérációt elfogadnak, azonnal megtámadjuk a bíróságon! A CET-nek épp elég szakembere van ahhoz, hogy ezt a feltérképezést ne az aradiak hátán oldja meg. Ehelyett azonban inkább bizonyos „akkreditált”, minden bizonnyal a PD-L klientúrájához tartozó cégekre bíznák az ügyet – hangsúlyozta az Aradi Mozgalom elnöke.
în urmă cu 6 ani 12 săptămâni
în urmă cu 6 ani 12 săptămâni
în urmă cu 6 ani 13 săptămâni
în urmă cu 6 ani 14 săptămâni
în urmă cu 6 ani 14 săptămâni
în urmă cu 6 ani 21 săptămâni
în urmă cu 6 ani 22 săptămâni
în urmă cu 6 ani 23 săptămâni
în urmă cu 6 ani 28 săptămâni
în urmă cu 6 ani 28 săptămâni